Office 2010 Starter olcsó PC-kre
A Microsoft korábban már próbálkozott a Works reklámmal vegyített változatával, ám ez nem volt átütő siker, aminek legfőbb oka talán az lehet, hogy maga a Works sem az. A valóságban a felhasználók számára a legfontosabb programok az Office-ban az igen gyakran használt Excel és a Word. A képlet másik oldalán az áll, hogy a Microsoft egyik legfontosabb bevételi forrása a Windows bevételekkel vetekedő Office programcsomag. Éppen ezért a vállalatnak alapvető érdeke, hogy a felhasználók hűségesek legyenek a szoftverhez, sőt még inkább használni kezdjék. Ez a piaci erőfölény ellenére korántsem egyértelmű, hiszen főleg az új fiatal felhasználói csoportok a kényelmes és gyors online dokumentumszerkesztőkhöz vonzódnak, mint a Google Docs, ez pedig egy igen kedvezőtlen tendencia a Microsoft számára.
A mostani elképzelés lényege, hogy az Office 2010 által nyújtott lehetőségeket élőben és legálisan megismerhessék a felhasználók, miközben az Excel és a Word is rendelkezésükre áll. Ennek ellenére a jövő évben megjelenő irodai programcsomag ingyenes reklámmal ellátott verziója csak az új gépeken előtelepítve lesz elérhető, ami kissé ellentmondásnak tűnik. Tény, hogy egyre inkább az ingyenes szoftverek világa felé haladunk, és ma már nem sokan fizetnek szívesen egy olyan óriásszoftverért, mely drága, és leginkább csak a táblázatok megnyitására és szövegszerkesztésre használatos.
Kapcsolódó cikkek
- Letölthető a MS Office 2010
- Saját fájljainkhoz nem férhettünk hozzá az Office 2003-ban, a hibát javították
- Kellemetlen hiba az Office-ban – nem elérhetők a védett tartalmak
- Már készül a MS Office 15
- A Microsoft megvette az Office.com-ot
- Betekintést enged a Microsoft az Office 2010-be
- Mozielőzetessel népszerűsíti az Office 2010-et a Microsoft
- Az Ms-nél olcsóbb Office-letöltések a Dell-től
- Kiszivárgott az Office 2010
- Megérkezett az Office 2007 SP2
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.