Bevezető, csomagolás
Asus P527, avagy hogy kell egy jól csengő nevet elrontani... sajnos nem tudom máshogy kezdeni jelen cikkünket. Bizonyára sokan emlékeznek a tajvani illetőségű cég lassan két éve megjelent P525 nevezetű kombókészülékére, mely a mai napig hű társa azon felhasználóknak, akik annak idején mellette tették le voksukat. Az utód megjelenésére tavaly nyárig kellett várnunk, a Pegasus kódnéven futó P526 viszont szinte semmilyen tekintetben nem volt méltó leszármazottja a patinás készüléknek. Most pedig itt az 500-as széria legújabb tagja, de nem sokat fejlődött.
Az Asus mostanában nem igazán tudja eltalálni, hogy mi kell a népnek. Az említett P526 inkább volt szép, mint okos vagy jól használható, a P750 kijelzőjével kapcsolatos botrány is kevésbé átgondolt koncepcióról árulkodik, a még meg sem jelent mini kijelzős M930 tesztelésétől pedig már most tartok. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi a gyártó célja, de szerintem rossz úton haladnak, akármi is legyen az. Kivéve ha le akarják építeni saját hírnevüket.
A Speedshop által biztosított tesztpéldány méretes dobozban érkezett hozzánk, mely rengeteg tartozékot rejtett magában: hálózati töltő, USB-kábel, autós tartó és töltő, bőrtök, headset, 1 GB-os microSD kártya rajta az Asus GO navigációs programmal, pótakku, két extra szoftvert tartalmazó bónusz CD. Ezzel a pozitívumok listája véget is ért, nézzük magát a gépet.
Külső
A P527 külseje igen megnyerő, ám abszolút nincs összhangban tudásával. A szálcsiszolt fém borítás, valamint a szürke és ezüst színek használata megbízható üzleti gépet sejtet, de ez csak szemfényvesztés. Az igazság az, hogy a gép egy átgondolatlan koncepció végterméke, technikailag pedig kissé elmaradott. Ettől még mondjuk szép, nekem legalábbis nagyon tetszik.
Az előlap tetején találjuk a fém telefonhangszórót, alatta pedig 2,6 hüvelykes QVGA érintőkijelző terpeszkedik. Körülötte fekete keret látható, emiatt a panel nagyobbnak tűnik, pedig valójában kicsi. A legtöbb felhasználónál 2,8-3 hüvelyk a lélektani határ, ennél kisebb kijelzőt nem akarnak használni, nem véletlenül: egy kis méretű display fárasztja a szemet, a szövegbevitel pedig nehézkes rajta. Utóbbival mondjuk a P527-nél nincs gond, mivel az eszköz kapott egy meglehetősen egyedi kinézetű, de kényelmesen használható numerikus gombsort. Funkciógombokból nincs hiány, a számbillentyűk mellett nyolc gyorsindító sorakozik, az apró joystick szomszédságában pedig megtaláljuk az OK és a Windows gombokat.
A hátlap letisztult, elegáns. A szürke sivatagból oázisként emelkedik ki a 2 megapixeles, autofókuszos kamerát szegélyező fekete csík, melyet alulról egy ezüstös díszléc határol, felülről ez valamiért lemaradt. Az optikától jobbra a kihangosító hangszórója, balra pedig a külső antenna csatlakozója található.
Balra a jog-dial és egy gyorsindító gomb került, alul a csuklópánt rögzítési helye, a miniUSB csatlakozó és a 2,5 mm-es jack kimenet látható. A közepes méretű, kellemesen használható ceruzát a jobb alsó sarokban lévő silóból húzhatjuk elő.
Jobbra az SDHC-kompatibilis microSD bővítőnyílást, a kamera exponálógombját, a reset gomb nyílását, valamint a billentyűzár csúszkáját találjuk. Felül a bekapcsológomb árválkodik.
Hardver, sebesség
A gép operációs rendszere Windows Mobile 6 Professional, melyre gyárilag feltelepítették a Paragon-féle magyarítást, mely egyébként néhol kissé magyartalan feliratokkal dobja fel a tulajdonosok hétköznapjait. A processzor egy 200 MHz-es TI OMAP 850, melyről mostmár bátran kijelenthetem, hogy eljárt az idő felette. Ennek nem csak a sebesség az oka, hanem az is, hogy az e architektúrát használható gépekbe hardveres korlátok miatt nem lehet 3G/HSDPA támogatást építeni, a leggyorsabb adatátviteli mód az EDGE lehet. Pozitívumként egyedül a kisebb fogyasztást hozhatjuk fel, ám az új Qualcomm processzorok és az akár 1500-2000 mAh-s akkumulátorok korában úgy gondolom, hogy ez sem indokolja az öregecske OMAP chipek használatát.
Komoly probléma van a memória méretével is, a RAM 64, a ROM pedig 128 MB-os. Ez már önmagában is gáz, de a rengeteg előre telepített szoftverek csak tetézik a bajt: programok tárolására mindössze 17, dinamikus memória gyanánt pedig 19 MB áll a felhasználó rendelkezésére. A gyárilag kapott memóriakártyán 745 MB szabad terület van, de a programok futtatására használható memória nevetségesen kis méretéért ez sem kárpótol.
A gép sebességét ezúttal is két programmal mértük le, a jól bevált Pocket PC Mark mellett az E-TEN X650 tesztjében debütált VsBenchmark 2007-et is lefuttattuk, hogy még autentikusabb összehasonlítási alapot adjunk. Íme:
Pocket PC Mark v1.03 | VsBenchmark 2007 | ||
Dhrystone Benchmark (CPU) | 57,72 | Graphics | 901 |
Whetstone Benchmark (CPU) | 2,52 | Others | 1056 |
Memory Benchmark | 314,24 | JPEG | 870 |
File system Benchmark | 81,94 | Games | 784 |
Storage Cards | - | Sound | 1081 |
Graphics Benchmark | 93,86 | Final | 938 |
A Pocket PC Mark eredményein nincs mit ragozni, a gép hozta a tőle elvárt, igen alacsony szintet. A VsBenchmark által kidobott eredményeket egyelőre csak a már említett glofiish-sel tudjuk összehasonlítani. Az Asus lemaradása minden tesztben legalább 50 százalékos, a legdurvább különbséget a JPEG-teszt hozta, a P527 pontszáma alig 20 százaléka a Samsung processzorral ellátott X650-ének.
Szoftverek, telefonálás
Extra szoftverek terén egész jól állunk. A Today képernyőn program gyorsindítót ugyan nem találunk, de a sok hardveres gombnak köszönhetően erre nincs szükség. Van viszont profilválasztó, valamint az Asus GO ikonja is megtalálható.
A tálcáról elérhetjük az Asus állapotjelző programját, mely tájékoztat minket az akkumulátor kapacitásáról és hasonló információkról. Egy gombnyomással elérjük az Asus gyorsindítót is, mely egy korrekt keretrendszer, a normál mobiltelefonhoz szokott felhasználók minden bizonnyal imádni fogják, még ha kicsit lassúcska is. A beállítások között piszkálhatjuk az USB-portot is, a P527 képes Mass Storage eszközként viselkedni, így adatmozgatáshoz nincs szükség ActiveSync telepítésére. Örömteli, hogy egy feladatkezelőnek köszönhetően az X gomb valóban bezárja a futó programokat.
A menüben is találunk pár finomságot. Az Asus ZIP nevéhez hűen egy csomagolóprogram, a Találkozók szervezése pontra bökve egy fejlett naptárat találunk, a Voice Commandera hangvezérlést teszi lehetővé, a Remote Presenter segítségével pedig Bluetooth-on keresztül irányíthatjuk az asztali PC-n futó PowerPointot. Van továbbá Java-t futtató környezet, RSS-olvasó, a már említett bónusz CD-n pedig megtaláljuk az elmaradhatatlan névjegykártya digitalizálót.
A telefonálással kapcsolatos szoftverek a szokásosak, az üzenetkezelő és a névjegyzék az Outlook, mindkét feladatot tökéletesen ellátja. Nem gyári fícsör viszont, hogy a a gépen tárolt mp3 formátumú dalokat beállíthatjuk csengőhangnak.
Adatkommunikáció, navigáció
Adatkommunikáció terén fejlettebb a P527, mint elődje, ugyanis a repertoárba bekerült a 802.11b/g kompatibilis WiFi. Mellette megtaláljuk a 2.0-s Bluetooth-t, mely képes sztereó hangátvitelre is (A2DP). A GSM-modul négynormás (850/900/1800/1900 MHz), a leggyorsabb adatátviteli mód az EDGE, lefedettség hiányában GPRS-t használhatunk. Az USB csatlakozó 1.1-es szabvány szerint működik.
A gépbe beépítettek egy SiRF-Star III típusú GPS vevőt is, mely lehetővé teszi az autós navigációt. A szükséges tartozékok mellett a csomag része az Asus GO nevű szoftver is, mely az Asus által liszenszelt iGO. A P527-re azonban nem a PNA-kból ismert 8-as verzió került, hanem a 2006 Plus, azaz nincsenek 3D-s épületek vagy hasonló. Pedig érdekelt volna, hogy a gyenge proci hogy boldogul a programmal. Mókás dolog, hogy a szoftver néha nem indul el, ugyanis a gépnek nincs elég memóriája a futtatáshoz. Emlékeim szerint az iGO ezen verziójának akadálymentes futtatásához legalább 25 MB kell, ennyi ugye az első indítás után sincs a gépen, őszintén szólva az is csoda, hogy egyáltalán elindul a szoftver, hosszú útvonalat pedig inkább ne akarjunk terveztetni! Az iGO mellett megtaláljuk a gépen a TraveLog nevű GPS szoftvert is, melynek ikonja inkább illene valami mesterlövész-alkalmazáshoz.
Multimédia, akkumulátor, összegzés
A készülékben található kamera 2 megapixeles, autofókuszos. A kamerát kezelő szoftver kényelmesen kezelhető, a fókuszálás meglehetősen gyors, a beállítási lehetőségek között viszont semmi extrát nem találunk: expozíció-korrekció, fehéregyensúly, sorozatfelvétel, makró mód. A legfeljebb 1600 x 1200 pixeles képek egész jó minőségűek, a színek ha nem is kiemelkedően élénkek, de nem rosszak, a zajszűrés közepes, a makró felvételek viszont picit lágy hatásúak. Mozgóképeket legfeljebb 176 x 144 pixeles felbontásban rögzíthetünk, felejtős.
Zenei téren sem kiemelkedő a masina. Az audiofájlok lejátszására a Windows Media Playert használhatjuk, ennek hiányosságaira már számtalanszor kitértem, ezért most nem untatnék vele senkit. A fülhallgató és a kihangosító hangszóró egyaránt közepes minőségű. Az FM-rádió része a gép tudásának.
A hátlap alatt lévő akkumulátor 1300 mAh-s. A kis fogyasztású processzornak köszönhetően 2-3 napig képes táplálni a gépet.
Összegzés: mint az a tesztből nyilván kiderült, a P527 nem nyűgözött le, sőt. Bruttó 110.000 forintért egy lassú processzorral és kevés memóriával megáldott gépet kapunk, mely emiatt navigációs és multimédiás célokra is csak korlátozottan használható. A 3G hiánya fájó, a WiFi megléte viszont örömteli, bár a 2,6 hüvelykes kijelzőn nem hiszem, hogy sokat fognak böngészni a leendő tulajdonosok. Ennyi pénzért egy E-TEN X500+ sokkal jobb választás, de ha még egy kis összeget hozzárakunk, már egész komoly masinát is kaphatunk.
Bocha
A tesztkészüléket a www.speedshop.hu biztosította, köszönjük. Vásárláshoz kérem kattintson ide.
Specifikáció
Asus P527 | ||
Technológia | GSM/GPRS/EDGE 850/900/1800/1900 MHz | |
Operációs rendszer | Windows Mobile 6 Professional | |
Méret | 58 x 113 x 15,4 mm | |
Tömeg | 129 gramm | |
Processzor | 200 MHz-es TI OMAP 850 | |
ROM/RAM | 128 / 64 MB (17 / 19 MB szabadon felhasználható) | |
Kijelző | 2,6 hüvelyk átlójú, 240 x 320 pixel felbontású, 16 bites színmélységű érintőkijelző | |
Bővíthetőség | microSD (SDHC-kompatibilis) | |
WiFi | 802.11b/g szabványú | |
Infra/Bluetooth | nincs/2.0 (A2DP is) | |
GPS vevő | SiRF-Star III | |
Audio | 2,5 mm-es jack kimenet, mikrofon, monó hangszóró | |
Fényképező | 2 megapixeles, autofókuszos, mobilfény | |
Akkumulátor | 1300 mAh-s cserélhető Li-Ion | |
Egyéb | - |