Az Acer Európa és Ázsia legtöbb régiójában elérhetővé teszi majd két SIM kezelésére is alkalmas Windows Mobile 6.1 alapú készülékét, melynek igazi érdekessége, hogy a konkurens ajánlatoktól eltérően egyik kártyával HSDPA elérést is kínál, míg a másikkal maximum EDGE átvitelre képes. A 2,8 hüvelykes, 480x640 képpontos érintőkijelzővel szerelt készülék 3,2 megapixeles autofókuszos kamerát, valamint WLAN és GPS modult is kapott. A másik hamarosan boltok polcaira kerülő készülék a 2 megabites HSUPA feltöltéssel és 7,2 megabites HSDPA letöltéssel kecsegtető X960, mely testvéréhez hasonlóan 3,2 megapixeles kamerát és átdolgozott 3D kezelőfelületet kapott. A jövevények árával kapcsolatban a gyártó annyit mondott csak, hogy mindenütt versenyképesek lesznek. A gyártó egyelőre arról sem beszélt, hogy az Android alapú F1, illetve Windows Mobile 6.5 alapú megoldások bevezetése mikorra várható.
Azóta történt
-
Fotón a Snapdragon alapú Acer F1
A Computex alkalmával kipróbálható volt az 1 GHz-es Snapdragon alapú Acer üdvöske.
Hír 11
-
Négy Acer okostelefon szeptemberben
Négy okostelefonnal rukkol elő hamarosan az Acer, melyek közül kettőt külső cég tervez és gyárt.
Hír 10
Előzmények
-
Előzetes: Acer Tempo M900
Nálunk járt a 3,8 hüvelykes képátlójú WVGA kijelzővel, QWERTY billentyűzettel és ujjlenyomat-olvasóval büszkélkedő, nem végleges M900.
Teszt 40
-
Acer mobilok először az öreg kontinenseken
Az Acer okostelefonok európai és ázsiai premierjét csak 2010-ben követi az amerikai bevezetés.
Hír 6
-
Acer: Számos Android alapú termék készül
Az Acer egyelőre telefonokban kívánja csak használni a Google operációs rendszerét.
Hír 5
-
Acer Tempo X960 - erre nem számítottunk
Az Acer legújabb tenyérgépe szinte teljesen szakított az E-TEN-ek formavilágával, továbbá egy teljesen egyedi felhasználói felületet is kapott.
Elemzés 36
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Summer Game Fest - A 2K legnagyobb és legkedveltebb franchise-a is felbukkan
gp Borderlands, Bioshock, esetleg egy új Mafia játék? Alig várjuk hogy kiderítsük.
Free Play Days 2024 - 20. hét: Killing Floor 2, Planet Coaster: Console Edition
gp Az elért eredményeink természetesen ezúttal is megmaradnak.
Egy alkalmazással turbózná fel a PC-ket a Thunderbolt Share
ph Az Intel számos funkciót kínál a Thunderbolt 4 és 5 interfésszel rendelkező rendszerekhez.
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- BestBuy ruhás topik
- Társasjáték topic
- Starfield
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Ukrajnai háború
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Redmi Note 12 Pro - nem tolták túl
- Macska topik
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Milyen TV-t vegyek?
- További aktív témák...