Magyar Opera

Apró, hasznos új fícsörök (b1076)

Az Opera mindig is első volt az innovációkban, most sincs ez másképp. Mivel a hardvergyorsítást bármennyire szeretnék, nem lesz benne a 12-ben (íme az indoklás Rijk-től), ezért leporolták a régi terveket és elkezdték a megvalósításukat. Esetünkben elővették az Opera 9.0 TP-t és átemelték belőle a csillagozós megoldást, amit a linkelt wishlist topicok alapján rengetegen kértek. Bár a valódi indok talán az lehet, hogy a Mozilla és a Google is szemet vetett az akkori tervekre és ők gyorsabbak voltak.

Aki nem tudná miről van szó: Korábban új könyvjelző hozzáadására a környezeti menüt vagy a Ctrl+D billentyűparancsot használhattuk. Mostantól az RSS, Widget és jegyzetjelző kis sarokban megjelent egy csillag is, ami szürke, ha az oldal nincs elmentve könyvjelzőként és sárga, ha el van mentve. Ez skinenként változhat. Paraméterekre, anchorokra és www-re érzékeny, pedig beiktathattak volna egy harmadik állapotot is, hogy jobb legyen mind közül, de ennek is örülünk. Aki hozzám hasonlóan évek óta ezt használta, annak is jó hír, hogy mostantól a kizárólag gyorshívó elemekként mentett oldalak is sárga csillagosak. Már csak "created" és "visited" eszköztippek kellenének, de hogy magamat idézzem: ennek is örülünk.

A második "nagyobb" újítás, hogy mostantól nem kell a "Reparse as HTML"-re kattintani, automatikusan elvégzi a böngésző, tehát ezzel az XML Parsing Error-os oldalak 90%-át kiiktatta. A maradék 10%-nál remélhetőleg nem keveredik emiatt végtelen ciklusba. :) Erre korábban ezt a userJS-t lehetett használni.

A harmadik a Windows és Mac felhasználókat érinti, mégpedig a Linuxban már jól ismert -pd argumentumot itt is lehet használni. Ezzel abszolút profil útvonalat adhatunk meg az adott munkamenetre (vagy amíg az adott parancsikonnal indítjuk az Operát). Ennek járulékos előnye még, hogy teszteléshez, telepített Opera mellé nem annyira muszáj minden esetben USB-s "telepítés". Habár azt külön is indíthatjuk és verziófüggetlenül, de aki nem szokott tesztelni, annak lényegesen egyszerűbb így, mint mindent (kiegészítők, userJS-ek, operaprefs.ini, stb. letiltása, csak elindítja üres profillal és ha megbizonyosodott a problémáról törli az így létrejött üres profilt).

Ja, és majd elfelejtettem, Mac-en teljesítménynövekedés. Következzen a változáslista.

Ismert hibák:

  • Néhány overlay dialógusnak csökkent a paddingja
  • Kiegészítők felugróinak rajzolási hibás a kis nyilacskája.

Változások listája (Core):

  • CORE-30325 (Látogatás után nem változott azoknak a linkeknek a színe, ami egy átirányított oldalra mutatott (bit.ly és társai))
  • CORE-307 (A .pac fájlokat nem lehetett olvasni a böngészőben)
  • CORE-38067 (Egykattintás üres kiválasztást csinált)
  • CORE-39517 (gstoperasrc: Több adat kérése, mikor a buffer throbber felugrik)
  • CORE-39760 (Khmer Unicode is not displayed properly with the Window's platform textshaper)
  • CORE-40115 (Crossdomain XHR nem működött WebWorkers-ként kiegészítők háttérfolyamatából)
  • CORE-40224 (Láthatatlan SVG elemeket ki akart rajzolni)
  • CORE-40310 (Web fontok feldolgozása HTML-ként nagyobb erőforrásigény növekedést eredményezett és esetenként összeomlást)
  • CORE-40339 (CSS egységek továbbfejlesztései)
  • CORE-40712 (MTreat ISO 8859-9 as an alias for windows-1254 for compatibility with IE, Safari and Chrome)
  • CORE-40766 ({add,remove}EventListener's capture should default to false)
  • CORE-40796 (Kisebb ráncfelvarrások az opera:config stílusában)
  • CORE-40817 (Perzsa karakterkészlet továbbfejlesztések)
  • CORE-40826 (border-radius hibás volt nem négyzet alakú képeken)
  • Számos összeomlás javítás és memóriaszivárgás javítás

Változások listája (Desktop):

  • DSK-346670 (Opera Unite törlődtek, miután leállt a Unite vagy újraindult az Opera) - (ezért hasznos az adatmentés és ezért nem alfa/béta minőségű egy snapshot sem - a szerk.)
  • DSK-312074 (Átlépi az XML feldolgozási hibákat jelző üzeneteket automatikusan úgy, hogy HTML-ként próbálja értelmezni a kódot)
  • DSK-342556 (Új opció a címsávban, amivel hozzáadhatunk/törölhetünk/módosíthatunk könyvjelzőket a könyvjelzőkezelőben)
  • DSK-343927 (Alkalmazás váltása (Alt+Tab) miközben URL-t gépelünk kiemeli a teljes szöveget)
  • DSK-346262 (Cursive joining broken on Persian BBC website)

Változások listája (Windows):

  • DSK-339862 (-pd argumentum Mac és Windows alatt)
  • DSK-340611 (Furcsa dialógus, mikor 11.50-et telepítettünk Windows 7 alá)
  • DSK-346340 (Összeomlás indításkor a voice beépülő miatt)

Változások listája (Mac):

  • DSK-339862 (-pd argumentum Mac és Windows alatt)
  • DSK-318433 (Excel fájl nem csatolódott ha a fájl meg volt nyitva OpenOffice-ban)
  • DSK-342491 (Görgetés gyorsulása görgős eszközök számára): lágyabb görgetés általánosságban
  • DSK-343850 (Xcode frissítése és sebességnövekedés Mac alatt)

Változások listája (Linux/FreeBSD):

  • DSK-318433 (Excel fájl nem csatolódott ha a fájl meg volt nyitva OpenOffice-ban)
  • DSK-339825 (HTML csúszkák nem voltak Gtk2 natívak)
  • DSK-340306 (Rossz szövegszín (olvashatatlan) mikor a kurzort a legördülők fölé vittük sötét témáknál)
  • DSK-346119 (XRandR lefagyasztotta az Operát, ha módosítottuk a felbontást)

Letöltés (Opera 12 b1076)

Itt a Dragonfly 1.2011.09.21.1!

Nem, a cím nem elírás, még csak nem is áprilisi tréfa (főleg, hogy szeptembert írunk). Egyszerűen annyi történt, hogy az Opera Dragonfly csapata az 1.1(.1) után áttért a gyorsított kiadási ciklusokra. Ezt annál is inkább megtehetik, mert - mint bizonyára már mindenki tudja - a Dragonfly egy hibrid webes alkalmazás, ami offline is működik ugyan, de alapvetően mindig a neten néz körül az aktuális legfrissebb verzió után kutatva.

Szóval az új rendszerben egy-egy komponensre fókuszálnak majd a fejlesztés során (apróbb változtatásokra, hibajavításokra persze mindig lehet majd számítani), és amikor már elég jónak ítélik azt, megjelentetik a kísérleti (experimental) csatornán. Ezt úgy állíthatjuk be, ha megnyitjuk a Dragonfly elérési útjának beállítását, és ezt átírjuk az alábbira (majd Mentés):

https://dragonfly.opera.com/app/experimental/

Ha aztán kiállja a megszállott tesztelők próbáját, következhet a nagyobb nyilvánosság és az "élvonalbeli" (cutting-edge) csatornán való felbukkanás. Ennek címe:

https://dragonfly.opera.com/app/cutting-edge/

Ha pedig itt is minden flottul megy, akkor az alapértelmezett verziók használói is megismerkedhetnek az újdonságokkal. Mi viszont az első csoportba tartozónak valljuk magunkat, lássuk hát, mit hoz a mai verzió. Mert hogy ma adták ki, afelől semmi kétség, erre utal a megújult verziószám is, aminek formátuma:

(főverzió).(év).(hónap).(nap).(napi build száma)

A mostani kiadás tehát az 1-es főverzió mai első kiadása, de aki akarja, az összeállítás számából (b4981) továbbra is bátran tájékozódhat úgy, mint eddig... Az újdonságok között leginkább a felhasználói felületet érintőkkel találkozhatunk. A Dragonfly például már emlékszik arra, hogy hova állítottuk be a függőleges elválasztót. Az átméretezés is fürgébb lett a Szkriptek nézetben, valamint a szöveg kijelölése is javult a korábbiakhoz képest. Szintén új a Ctrl + R billentyűkombináció, ami a hibamentesítési környezet újratöltésére szolgál. A változások teljes listája itt olvasható.

Az Opera megvette a Handstert

Nem túl gyakran, de most már nem először hallhatunk arról, hogy az Opera felvásárol nálánál kisebb cégeket. Talán még sokan emlékeznek például a FastMail FM és az AdMarvel megvételére. Előbbi a netes jelenlétet hivatott növelni (nem mellesleg a szolgáltatás fizetős maradt), utóbbival viszont egyértelműen az internetes hirdetés üzletágba kívántak belépni.

Pénz persze nem csak ott van, hanem például az egyre népszerűbb alkalmazás-boltokban, amik az utóbbi időben gomba módra szaporodva próbálják kiaknázni az okostelefonok és a web térhódítását. Az Opera nemrég itt is megjelent azzal, hogy stratégiai szövetségesnek választotta az Appia nevű, alkalmazások eladásával foglalkozó céget. A kapcsolat felettébb gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen - hála annak, hogy az Opera mobilos böngészői alapból tartalmazták a saját alkalmazásboltra mutató linket - a legutóbbi pénzügyi beszámolóban már a 6. legjelentősebb piaci szereplőként írtak magukról - legalábbis ami a letöltések számát illeti.

A mai napon még eggyel tovább léptek a korábban megkezdett úton, amikor bejelentették a platformfüggetlen alkalmazásboltokat fejlesztő és üzemeltető Handster felvásárlását. A sajtóközlemény szerint az illinois-i székhelyű cégé a legnagyobb független androidos piactér, de emellett foglalkoznak még a Java, Symbian, Windows Mobile és BlackBerry rendszerekkel is, emellett a netbookokat, és a táblagépeket sem hanyagolják el. Ráadásul szolgáltatásaikat nem elsősorban a végfelhasználóknak, hanem a hálózat-üzemeltetőknek és készülékgyártóknak kínálják. Olyan nevek tartoznak az ügyfélkörbe, mint az MTS, az Alcatel-Lucent, az Ericsson, a Huawei vagy éppen az LG.

“Az Opera böngészőgyártóból fokozatosan egy teljesen integrált mobilos szolgáltatásokat nyújtó céggé alakul át, és ez a felvásárlás fontos lépés ebbe az irányba.” fogalmazott Lars Boilesen, az Opera Software vezérigazgatója a bejelentés kapcsán.

Már hivatalosan is jól látható tehát az az irányvonal, aminek mentén az Opera a cég biztos jövőjét elképzeli. Ez pedig az egységes és komplex szolgáltatásokra épül, nem pedig egy "egyszerű" böngészőre. Gondoljunk csak bele: az Operának rendelkezésére áll egy kiforrott renderelő motor, komoly tapasztalat a mobil gépek és eszközök világában, valamint jelentős fejlesztői eszközök, amik egyszerre támogatnak számos készüléket, integrálva nem csupán a platformfüggetlenség lehetőségét, de a gyors tartalommegosztást és az ebből származó (reklám)bevételt is biztosítani tudják. Lásd például a nemrégiben bejelentett TV-s alkalmazás-boltot, a HTML5 alapokon nyugvó Opera TV Store-t.

Teljes ECMAScript 5 támogatás! (b1065)

Mindenre vártunk, csak erre nem. Hirtelen, egy csapásra a támogatottság a részleges teszten 51.6%-ról 100%-ra ugrott, ezzel az Opera felzárkózott nemhogy a többi böngésző mögé, de meg is előzte a legtöbbet. A test262-es teszten 1 hiba van a 10927-ből. A korábbi verzióban 3865 volt. Bár sokan fanyalognak, hogy nem kaptunk Ragnarököt és hardvergyorsítást, de ez egy nagyon jelentős fejlesztés és hiánypótló is volt.

Az Array támogatás főleg a fejlesztőknek számít (és azoknak a felhasználóknak, akik ennek hiánya miatt nem tudtak normálisan JS-ben írt demókat futtatni), a strict mode viszont 15-20%-os sebességtöbbletet jelenthet (legalábbis a Firefox esetében ennyit írtak) az intenzív JavaScriptes oldalakon. Mert mi is ez? Hasonló, mint a DOCTYPE. Ha a böngésző szabványos módban értelmezi a JS kódot, akkor rövidebb a feldolgozási idő, mert nem kell folyamatosan visszaellenőriznie. Nyilván ez felelősség is a fejlesztők részéről, mert ilyenkor egy-egy kisebb hiba is megakadályozhatja a JS kód lefutását, de valamit valamiért.

A HTML5 videó támogatás bővült a <video muted> taggal és a Linux felhasználók kaptak GTK3+ támogatást.

Főbb változások:

  • CORE-28638 Teljes ECMAScript 5 támogatás
  • CORE-38784 ECMAScript typed arrays natív implementációja teljesítménynövekedés érdekében
  • CORE-40275 <video muted> támogatás
  • DSK-343260 GTK+3 támogatás Linux-on
  • CORE-33418 Unicode 6.0.0 specifikáció frissítése

Változások listája (Desktop):

  • DSK-342300 A Link manuális leállításának teljesen ki kellett volna lépnie a szinkronizációs folyamatból
  • DSK-318061 Címsáv badge húzása cím vagy keresőmezőbe lecserélte a lap címét az oldal meta description-jével
  • DSK-332429 Az opera:config#UserPrefs|IntranetHosts helyen megadott adatokat elfelejtette

Változások listája (Core):

  • CORE-39787 SVG element styled as table-row-group leaks memory
  • CORE-40441 Identical floated tables not always positioned in the same place alongside floated block
  • CORE-10745 Style updates to <col;gt; don't cause reflow
  • CORE-40472 Missing horizontal scrollbar on container with overflow:auto when a multicol container contains more columns than specified
  • CORE-40470 Properties recognized as a style rule when setting properties on style object for other rules
  • CORE-40409 IDN domains do not work
  • CORE-38784 Native implementation of ES typed arrays
  • CORE-40410 Crash at studivz.net
  • CORE-40387 'playing' is not fired after play() is called - progress spinner on top of video (YouTube/HTML5)
  • CORE-40353 Change in DOM causes focus to be moved to another contentEditable element within the page
  • CORE-35502 Don't send Accept-Encoding HTTP header for <video>
  • CORE-39892 Problem with horizontal padding calculation
  • CORE-40275 Implement <video muted>
  • CORE-39405 Spatnav then JavaScript focus() does not remove CSS :hover styling on previous item
  • CORE-22646 :enabled :disabled and :checked UI selectors fail with cloned nodes
  • CORE-28884 Inset box-shadow for <input>
  • CORE-34144 DOMAttrModified event dispatched for unchanged attribute
  • CORE-40593 arc function in canvas requires last argument (it should be optional)

Letöltés (Opera 12 b1065)

Wahoo 12.00 Kiegészítő fejlesztések/javítások (b1060)

A fejlesztők húzzák az időt. Ma kaptunk néhány, a kiegészítőket érintő hiánypótló javítást/fejlesztést. Komolyabb változásokat hozó build valószínűleg a szeptember 12-én kezdődő konferenciájukkal egyszerre fog megjelenni a Desktop Team-en.

A változások többségének a fejlesztők örülhetnek. A csomagolatlan kiegészítők config.xml fájlját mostantól elég az Opera főablakára húzni, automatikusan megnyílik a kiegészítőkezelő és benne a fejlesztői módban feltelepült kiegészítő. Az újratöltés is egyszerűbb lett. Elvégezhető F5-tel, jobbklikk menüből (gyorshívó kiegészítők) és jobbklikk menüből a kiegészítő eszköztáron.

Újabb hasznos változás, hogy a fejlesztői módban telepített kiegészítőknek nem tűnik el automatikusan a popup menüje, ezáltal kevésbé körülményesen debuggolható Dragonfly segítségével.

A korábbi, új felhasználóknak szánt tippek (kukavillogás, Space nyomására ösztönző beúszó) bővültek egy kiegészítőkkel kapcsolatos tippel. Egy látható eszköztárgombbal rendelkező új kiegészítő telepítésekor, egy popup hívja fel a figyelmünket rá.

Változások listája (Extensions):

  • CORE-40600 (A megváltozott fícsörök nem mindig voltak azonnal láthatók frissítés után)
  • DSK-332315 (User is pointed to where the extension installs)
  • DSK-342398 (Fejlesztői módban könnyebb újratölteni a kiegészítőket)
  • DSK-342402 (config.xml behúzása az Opera főablakára megnyitja a kiegészítőkezelőt)
  • DSK-342856 (Nem záródik be a kiegészítő popup fejlesztői módban, ha elveszíti a fókuszt)

Változások listája (Linux/FreeBSD):

  • DSK-341804 (XRandR támogatás és helyes méret és pozíció többmonitoros rendszereknél)

Letöltés (Opera 12 b1060)

süti beállítások módosítása